Nem értem a lelkét,
az életfelfogását és az életszemléletét.
Nem fogom megérteni,
soha-soha azt, ami őt annyira élteti.
A játszadozás, az átverés,
a kétértelmű mondatok, a szemétkedés.
Miért jó ez neked, mondd?
Te sem tudod.
Vagyis tudod, csak nem vallod be magadnak sem.
De én látom. Ha szeretnéd, ha nem.
Sértve vagy, meg bántva, egyből mikor kimondom az igazat,
De tudom, úgysem vallod ezt be saját magadnak.
Bármi baj van meghallgatnálak,
de nem engeded, hogy megtaláljalak.
Gondolataidban legfeljebb elveszel,
embereket magadhoz ritkán engedsz közel,
pedig megértenélek. Vagyis erősen próbálkoznék,
de nem engeded, mert én egyre csak többet akarnék.
Te nem így érzel.
Ezzel meg én nem tehetek semmit.
Bár azt igazán elfogadhatnád, hogy lenne, aki segít.
Tudom, neked semmi bajod, mit érdekel engem a te életed -
úgysem ismerlek. Mert te senkinek nem engeded.
Mára már csak annyit kérek, hidd el: még mindig szeretlek!
Nem túl szép, meg nem túl jó, de az enyém.
Megint elkezdődött a tavasz, a kétértelmű mondatok időszaka. Amik csak mindig nekem kétértelműek. Mert ha számon kérem rajtad, csak annyit mondasz, hogy "te is tudod, hogy kurvára nem így gondoltam." Ezzel te is bevallod, hogy kétértelmű mondatokat írsz, és úgy is viselkedsz. Már ne is haragudj, de miért jó ez neked? Kétértelmű mondatok... ahogy SimonMárton is megírta: "Ha rosszul érted félre, az egész nem jelent semmit."
Na én veled kapcsolatban ugyanígy érzek. Mondasz valamit, amit lehet így is, meg úgy is érteni. Én értem így, te meg pont úgy. Csak én ilyenkor honnan találjam ki, hogy esetleg a két gondolatmenetünk egyezik vagy é-sem. Ha én valahogy értem, és utána úgy reagálok rá, akkor én vagyok az, aki rosszul érti félre, és akkor már tényleg nem jelent semmit. Csak tudnám, hogy mégiscsak te hogy érzel és gondolkodsz. Akármennyire is azt vallod magadról, hogy "jobban preferálom a kegyetlen igazságot, mint a kegyes hazugságot" -és ezt néhányszor meg is tapasztaltam nálad- akkor is... mondd már ki, mit érzel. Én kimondtam, szeretlek. A sok szemétség ellenére is, amiket tettél - sz.e.r.e.t.l.e.k.
Te nem. Tudom. De akkor is, valaminek kell lennie. Csak mondd ki. Ha az, hogy utálsz - hát mondd már a szemembe. Max. bőgnek egy évet utána, de legalább helyre tudnám rakni a férfilogikádat.
Nem kell úgy kezelni, mint egy óvodást. Itt vagyunk 17 évesen, és már az a fő gondunk, hogy nem merjük egymás szemébe mondani, amit gondolunk róla. Mondd a szemembe, hogy szerinted idegesítő és akaszkodó kis hisztis kölök vagyok. Akkor én meg azt mondom neked, hogy nagyképű, bunkó, néha kétszínű köcsög. Csak egyszer látnék már a fejedbe. És látnám, hogy egy-egy gondolatmenetet hogyan raksz össze - sokat segítene.
