egy a sok közül

Néha, amikor már mindennel agyfaszig vagyok, fogom magam és kiülök a büféhez. Ott jó, ott csak akkor szólnak hozzám, ha tényleg akarnak valamit, és nem kell hallgatnom a sok mocskot. Ott csak azokra figyelek, akikre én akarok. Szóval: szünetek + lyukasórák = büfé és a hozzá tartozó Néni.
Ilyenkor mindig gondolkodok. Jegyzetfüzettel vagy anélkül, de mindig csak gondolkodok. Ki vagyok én itt? Egy a százhuszonvalahány gyerek közül az évfolyamon. Egy a sokszázakármennyi diák közül a suliban. Egy, aki sorban áll a büfénél, néha csak annyiért, hogy egy jót beszélgessen a Nénivel.
Gondolkodok, de nem jutok semmire. Nem tudom ki vagyok, miért vagyok, és hogy miért pont itt vagyok. Egyszerűen csak élek, egyik napról a másikra. Néha vidáman, legtöbbször antiszocban.
De egyet tudok az életről, és az életemről: akármennyire is fogalmam nincs, miért itt vagyok, meg miért vagyok, tudom, hogy itt KELL lennem. Tudom, hogy annak kell lennem, aki lettem. És azért kell lennem, mert valaki akarta, hogy legyek. És lehet, hogy elcseszem egy, két, sok évemet a gondolkodással, de tudom, hogy akármi, akárhogy is történjék, annak pont úgy kell történnie. És egyszer majd így lesz kerek az egész!

Egyszerűen imádom amikor a Büfésnéni Zsófickának hív :)