Aznap olvastam még egy jó kis tumblit, és ez volt benne: "egy székhez kötözöm a jövőm, és üvöltök hozzá, hogy beszélj!" Azonnal írtam fel a faliújságra, megfogott. Ha lenne rá lehetőségem, megtenném.
Szóval szuper péntek, kaptam két fotózás-felkérést is, úgyhogy vidámultam ezerrel.
Szombaton kezdődött a családos dolog. Jött az Innsbruck-family :) nagyon pörögtem, iszonyatosan vártam őket, hiszen utoljára a ....-en találkoztunk. Nem írom ki, nem tudom. Vigyorogva, ezerrel jött a két Pici megölelgetni, és egyszerűen elbőgtem magam. Ott, helyben. Elképesztő, hogy ennyire érzelmes lettem az irányukba is, hogy egy ilyen apróság is megríkat. Elmondhatatlanul imádom őket, T helyett is, nagyon!
Elmentünk velük Kisfalunkba, pakolásztunk, ettünk-ittunk-játszottunk. Még e nap, este volt egy nagyon mély pontom, mikor is leültünk Batya, Öcsi, KisTomi, Csengi, Violka meg én az ágyamra (kihúzható az ágy, úgyhogy senkinek nem esett baja:D) és beszélgettünk. Én Viussal és KisTomival, Batyi meg az öccsével és Csengével az ölében. Most mi vagyunk a két legnagyobb. Nemrég még én is ott ültem T ölében ilyen estéken. Szóval beszélgettünk, képeket néztünk, a Picik beszéltek Ausztriáról, milyen ott az élet, meg ilyenek. Ott megfogott egy picit az üresség érzése, hogy egy valaki innen hiányzik. Szar egy érzés, nem mondom. De mesét olvastunk a Töpikéknek, és ott az ágyamon kidőlt az összes, szóval száműztem magam a szivacsra :)
Vasárnap jöttek a mama öccséék Sopronból, és jöttek velük az unokatesók (vagyis egy részük). Kaptam tőlük nagyon szép-cuki képeket, ami lassan felkerül a falamra. Őket is fotóztam meg ilyenek, örültem a dolgoknak nagyon. Szóval helyszín: mamáék, nagy ebédlő, tuti elférünk... 14-en. :D Szóval pici a család. Halászlé volt. Heten próbáltuk megfőzni, úgy hogy mindenkinek máshogy járt az órája, ezáltal máskor forrt a cucc, szóval én igazából feladtam, vitázzanak ők :D Aztán ebédeltünk egy hatalmasat, még egyszer meg lettem ünnepelve én is, meg Batya is, kaptunk közös tortát, és örültünk.
Hétfő: reggel optikában indítottam, mert rájöttünk, hogy tényleg nem látok, szóval az ítélet egy korrekt szemüveg lett. Válasszunk keretet - művészet. Ami a boltban volt.... mindet felpróbáltam. Először 5-re, majd mire jött anya, már kettőre csökkentettük a választhatókat. Anyu pedig egyből arra bólintott rá, ami nekem is egy icipicivel jobban tetszett, így lett meg a szemüvegkeret.
Aztán úgy volt, hogy ezen a napon jön Davos, de szólt, hogy para van, nem ér ide, legyen szerda. Mondtam, én ráérek, legyen :)
Estére jött Ákos batya, akinek amúgy szombaton volt a szülinapja, szóval Isten éltessen itt is, drága KV-s társam! Tudni kell rólunk, hogy már 2 éve hetente egy reggelen együtt kávézunk (ez mostanában a szerda), lényegében a kispresszóban, ahol dolgozik :D Szóval Ákos batya szülinapot ünnepeltünk svájci csokival. A végén majdnem itt ragadt, de hívta a kötelesség :) Imádtam a lelkizésünket :)
Kedd: mama öccséék elmentek, jöttek a húgáék ebédre. M néni és J bácsi. Nagyon jót beszélgettünk és ettünk, de én léptem onnan, mert mentünk Bszékre edzeni Batyival meg Hugesszal. Brutál jót nyomtunk, csak aztán spuri volt haza, mert jöttek hozzám. Nem is akárki. Szegény srácnak jól bekevertem a dolgokat, úgyhogy még mindig lelkiismeret furdalásom van... na de, megkértem, segítsen, mert meghalok reálból. Na most az idő nagyon nagy része inkább dumálással telt. És annyira elképesztően nagyon jól esett, hogy szavakkal elmondhatatlan. Közvetlen volt, és úgy beszélgettünk, mintha x ideje ismernénk egymást, közben meg nem. Szóval nagyon jól esett az egész, remélem lesz ilyen többször is! :)
Ma meg... délelőtt megkaptam a szemüt, azóta szokogatom, fura még egyelőre. Aztán kaja előtt mentem be anyuékhoz, mert Főnök látni akar. Ihajj mondom, mi a problem. Aztán kiderült, hogy csak beszélgetni akar, na vajon miről.. a jövőmről. Megint meghallgattam a szokásos dolgokat, hogy szerinte mi lenne a jó nekem, meg ilyenek, de kaptam mignont :) Utána mama, mert jönnek Unokanővérék, meg ilyenek. Dórikával is elmentem fotózni, nagyon jó képek lettek, úgyhogy iszonyat büszke vagyok magamra (nem egó, de tényleg). Délután jött a Davos, háááát szenvedtünk na. Cajon, alapok, dalok, találjunk ki valamit. Őszintén, Ő tényleg megtett mindent, hangsúlyozom mindent, de egyszerűen nem voltam képes információt befogadni. Az egyetlen értelmes hozzászólásom az volt, hogy írd le, gyakorlok itthon, mint atom. Na ahogy elment, én olyan istenesen elbőgtem magam, hogy az csuda. Nem tudom mi jött rám, egyszerűen éreztem, hogy valami nem oké. És én Őt sajnáltam nagyon, hogy idejön én meg baszom szét a délutánját ezerrel. Azt érzem, hogy én ezt nem fogom tudni megcsinálni. Tisztességesen végigszenvedi velem az alapoktól, én meg egyszerűen nem tudom teljesíteni, amit kér, pedig tényleg igyekeztem. Szóval sírtam magamnak, és mindig kurva nagy lelkiismeret furdalás van bennem. Majd írok neki bocsánatkérő levelet. Hétfőn megint jön, addig nagyon össze kell szedjem magam!
Szóval most itt tartunk. Muszáj volt kiírnom magamból a dolgokat, lehet unalmas, de ez most kellett.
Csókpuszi nektek! Hétvégén jön a mizéria befejező része, lesz esemény bőven, lesz miről írni.
xx H.
