elmúlik.

Tegnap volt 9 hónapja, hogy végleg elvesztettem a legjobb barátomat, az unokabátyámat. Meghalt úgy, hogy nem Ő volt a vétkes. Kibaszott Sors. Ilyenkor rohadj meg azért egy picit. Elvette tőlem azt az embert, akit a világon a legeslegjobban szerettem, és akiben a legjobban megbízhattam.
Minden egyes nappal egyre jobban hiányzik. Pótolhatatlan a hiánya számomra. Nélküle olyan nehéz minden. Nincs aki azt mondja, "Istenem, de hülye vagy, Hugi", vagy hogy "ketten mindent megoldunk majd". Most magamra maradtam az összes ügyes-bajos dolgommal együtt. Nekem kell kitalálnom, vajon Ő most mit mondana, mit tenne. Ha figyelsz onnan fentről... hiányzol. Nagyon.

mai séta-körutam néhány eredménye: