A hatodikos kisfiú története

Muszáj megosztanom a mai nap legmeghatározóbb történetét. Elmondhatatlan volt az egész, majdnem elsírtam magam. Ma a suliban nyílt nap volt a hatodikosoknak. Jöttek is szép számmal, szülőkkel, tesókkal, rokonokkal. Mindegyikük kapott egy kis cetlit, rajta az óralistájukkal, ahova kell menniük.
Ötödik óra előtt kint álltam a büfénél (hol máshol?), amikor is láttam, hogy egy kisfiú és a nagypapája nagyon keresnek valamit/kit a termünknél. Pont beszélgettem az egyik osztálytársammal, mikor a kisfiú odajött, hogy ő tényleg nem szeretne zavarni, és hogy ne haragudjak, de nincs ráírva a papírjukra, hogy melyik teremben lesz az óra, csak hogy Snével lesz matekjuk, de a többiek otthagyták őket, és nem tudják merre induljanak. Mondtam, hogy egyáltalán nem zavar, szívesen segítek. Az iskola honlapján fent vannak a tanári órarendek is, ha várnak egy percet, megnézem. Mosolygott egyet ő is és a nagypapa is :) Megkérdeztem honnan jöttek. A nagypapa közben eltűnt (:D), szóval a fiú mondta, hogy az egyik faluból jöttek, és a nagyszüleivel él, azért jött a papájával. Nem mertem rákérdezni a szüleire. Kérdezte, hogy hogy van itt ebédszünet, mondtam, hogy mindenki az utolsó órája után megy le menzára. Kicsit elkeseredett, szerintem azt gondolta, hogy van valami nagyobb szünet erre. Közben megtaláltam, hogy melyik teremben lesznek, elmagyaráztam, hogy merre kell menniük, mert közben újra feltűnt a nagyapa is :) Ezek után még szólt a kisfiú, hogy nagyon hálásak, és tényleg nagyon köszönik és, hogy mit adhat cserébe. Én csak lesokkolva álltam és néztem. Ezért cserébe, bármit is? Annyit mondtam neki, hogy csak írjon egy nagyon jó felvételit, pipáljon le mindenkit, és jövőre találkozzunk itt! Odaadtam neki az egyik müzliszeletemet, és csak pislogtak rám. Látszott rajtuk a hála és a szeretet. Most is elérzékenyülve írom ezt, nem hittem hogy valaha is történni fog ilyen velem. Mosolyogva elköszöntek, és mentek az órára.

Elképesztő, hogy vannak még ilyen szeretetreméltó emberek! Köszönöm nekik!

xx H.